Már fél éve nem én döntöm el mi az, amit soha nem tart be három napnál hosszabb ideig.
A hármas szám, azt mondják szimbolikus, szent szám, mögötte erő van, melyet uralhatunk, mely uralkodhat fölöttünk. Márton nem uralkodik, ökle odacsap, bicska is villan, ha kell.
Amikor találkozom vele a pisiszagtól bűzlő, csótányos, lebontásra ítélt gangos ház kapujában, felcsillan a szeme, és - bár nem kellene szóba állnia velem -, mesél, mesél, adókártyát szerez, és munkát, és családja lesz, hiszen Eliza is visszajött hozzá, a szép szőke leány, nem, nem a szer miatt, leálltak, mindeketten leálltak, esküszik, már három napja.
Nem tudok elköszönni tőle, meghallgatom újra és újra, megnézem a soha nem használt adókártyát, elképzelem az álmait, a fekete szemű fiút a szőke leánnyal, szép, tiszta otthonukat...
Nehezen szakadtam el tőle. Bárcsak, bárcsak, bárcsakmantra.
Aznap félórát késtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.