Úgy pattogott le róla a sok szeretlek, édesem, csakte, mindig, szépségem, mint egykor nagyanyja háza oldaláról a kék faldarabkák. Minden egyes darab nagyot koppant a tornác padlóján. Sokáig ott hevertek, nem szedte fel senki.
Mindennek nincs semmi jelentősége ma már itt, ahol csodálatos tánclépésekkel suhanok oda-vissza a menny és a pokol választóvonalán.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.