HTML

Szocioblog a túloldalról

A blogban megjelent írásokat © (copyright) szerzői jogok védik, azokat a szerző tudta és engedélye nélkül máshol megjelentetni harmadik félnek szigorúan tilos.

Friss topikok

  • Ligeti Léna: Nekik még nem kellett volna leszállniuk. (2018.02.13. 10:44) Mementó
  • Layli: Szinte, azza valóban láttam, éreztem az álmod. A kislányt a hosszú, vagy nem is olyan hosszú, csa... (2018.01.28. 18:38) Ma éjjel álmomban,
  • Layli: Ez annyira...... de annyira....! (2016.08.11. 11:49) Innen a semmin
  • Layli: Ez annyira szép, hogy szinte nekem is fáj! (2016.02.16. 22:15) Távolódóban
  • Layli: Nincs mit, ez így volt jó! Mindennek oka és okozata van. Ez volta legjobb, vagy talán az egyetlen ... (2014.06.24. 18:21) Május első vasárnapja

Címkék

2016.03.15. 15:12 Ligeti Léna

Érzelmi dokumentáció 1.

 

A nővérem katona, és ez - bár rajtam kívül senki nem tudja - szorosan összefügg azzal, hogy körmei hatalmasak, néha aranyvirágokkal, néha virító kígyóvonalakkal díszített tökéletes alkotások, ezeket használja fegyver helyett, amikor felsikoltana bizonyos éjszakákon, de körmeit belemélyesztve az élő húsba, hangja meghunyászkodva simul fogaihoz. Ottmarad.

 

A nővérem, ha nem a manikűrösnél nyújtja soha nem reszkető kezeit a következő harcra való felkészítésre, és nem is a lőtéren gyakorol, esetleg éppen nem szolgálja híven hazáját sem, velem tölti az idejét. Hideg délutánokon lépcsőházak tizedik emeletére rohanunk fel, majd le, csak ezért nem fagyunk meg, de olyan is van, hogy énekelünk, jaj, nagyon szépen tudunk énekelni! Ezt akkor fedeztük fel, amikor bezártuk magunkat a házba, anyánk este jött csak haza, mit tehettünk volna, muszáj volt énekelni. A lépcsőkön való rohangálásnál és a közös énekléseinknél, csak az volt a jobb, ha táncoltunk! Csak arra az egyre kellett figyeljek, nehogy véletlenül megsebezzen egy-egy szenvedélyesebb ritmuskanyarban hatalmas körmeivel. Csak forogtunk, pörögtünk, szégyentelen ütemben riszáltunk, lépcsőn fel és le, éreztük, ahogy csontvázzá válunk abban az őrületes táncban, képtelenek voltunk megállni, hullt a könnyem és kacagtam, s pontosan tudtam, hogy ő is tudja, ezt a táncot a föld alatt is folytatjuk majd, amikor eljön egyszer az ideje. Soha, soha hasonlót.

 

A nővérem szép. Bebújok az ölébe, szép leszek magam is, tükörbe nézek, szemem simogatja arcomon a nővérem vonásait. Szép nővérem bennem táncol.

 

A nővérem kenyeret szelt, s talált benne valamit. Undorító volt, azt hiszem. Nem ettük meg, nem ettünk semmit, körmeivel dobolt, telefonált, s elrohant. Manikűröshöz vagy szolgálni híven hazáját, nem tudom már. Léptei visszhangjába merülve sírtam, s a táncunkra gondoltam.

 

A nővérem katona. Semmire sem emlékszik.

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://lenamasikelete.blog.hu/api/trackback/id/tr738479760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása