Decemberben mindig félek. Mintha akaratom ellenére, egyfajta idegen alázattal lőnének be. Türelmesebben hallgatok, lassabban beszélek, szaporábban bólogatok. Muszáj, mert decemberben sokan feladják. Ilyenkor kimarad egy-két metrójárat. Sokan dühöngenek, mert gyalogolniuk kell, vagy pótlóbuszra szállniuk.
Legalább a hó hullna temetési beszéd helyett, tisztán, fehéren, minden elfáradtnak, minden megnyugvónak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Layli 2013.12.08. 10:55:54
Hasonlóan érzek, bár türelem helyett kissé úgy, mintha lassan haldokolnék, apránként merülnek ki az elemeim, és attól félek egy nap már nem lesz ebnem annyi elraktározott napfény, hogy erőm legyen felkelni....